Autó karbantartás kezdőknek: mikre figyeljünk?

Szeretné igénybe venni szolgáltatásaink egyikét?

Ha problémája van az autójával, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot! 

Csakúgy, mint minden gépet, a személygépkocsikat is rendszeresen ápolni kell. Az autó karbantartás azonban nemcsak a kötelező szervizelést, az időnkénti mosást vagy a téli gumicserét jelenti. Az átlag sofőr azonban gyakran úgy tekint járműve gondozására – ahogy általában minden tankoláson kívüli kiadásra-, mint kidobott pénzre. A műveletre viszont inkább érdemes hosszútávú befektetésként gondolni, amellyel jelentősen meghosszabbíthatjuk szeretett autónk élettartamát.

A kulcsszó a megelőzés!

Számos gépjármű tulajdonos abban a hitben él, hogy ha kocsiját nem teszi ki extrém igénybevételnek, akkor lazábban kezelheti az autó karbantartás feladatait. Meglepően azonban a motort jobban megterheli, ha naponta mindössze pár kilométert közlekedünk a járművel, mondjuk a szupermarketbe vagy a gyerekért az iskolába. A motornak ugyanis egy bizonyos használati idő (bemelegedési szakasz) szükséges annak érdekében, hogy elérje a megfelelő kenési szintet. Vagyis függetlenül attól, hogy milyen mértékben használjuk a gépjárművünket a mindennapok során, senki sem menekülhet meg a rendszeres autó karbantartás elől.

Autó karbantartás: mik a legfontosabb tudnivalók?

A fékrendszer

A fékbetét és a féktárcsák ellenőrzésének fontosságát talán nem is szükséges kihangsúlyozni. Ezt érdemes minél gyakrabban megvizsgáltatni, miután életek függhetnek a fékrendszer megfelelő működésétől vagy hibájától. A betétek cseréjére nincs általános érvényű szabály, miután típusfüggő. Körülbelül 30 és 50 ezer kilométer után azonban mindenképp érdemes ellenőrizni őket, hogy mennyire kopottak vagy sérültek. Emellett a kerekeket és a futóművet is ajánlott legalább 1-1,5 évente megnézetni, és ha kell, beállíttatni. Ami a fékbetétek, féktárcsák és fékolajszintet illeti – legalább 6 havonta ellenőriztessük le az állapotukat.

Nem kell rögtön agresszív beavatkozásokra gondolnunk, viszont semmiképp ne halogassuk a fékrendszer rendszeres kivizsgáltatását – már egy apróbb rendellenesség is igen nagy károkat képes okozni. Elég ha csak a fékpedálra taposás után az autó kicsit rosszabb fékezési teljesítménnyel lassul, és máris nem sikerült elkerülni egy koccanást vagy megállítani az autót a piroslámpa előtt.

A motor hűtőfolyadék szintjének ellenőrzése

A felforrt hűtővíz tipikusan az autó nyári igénybevételének a tünete. Ha csak egy alkalommal is felforrt a hűtővíz, az hosszútávon tönkre teheti a hengerfejtömítést, ez pedig az autó teljesítményének romlásához vezet. Ilyenkor ne késlekedjünk, azonnal vigyük szervizbe a járművet! Tartósan meleg időben épp ezért az átlagosnál többször ajánlott ellenőrizni a hűtőfolyadék szintjét, szükség esetén pedig pluszban rátölteni.

autó karbantartás alapok

Autó karbantartás: a gumiabroncsok állapota

Sokaknak az autó karbantartás említésekor először a gumiabroncsok állapotának ellenőrzése és időszakos cseréje ugrik be. Magyarországon nincs törvénybe foglalva, hogy az adott évszaknak megfelelő autógumikkal szabad csak közlekedni, Ez azonban nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk a szakemberek és a gyártók ajánlásait.

Lehet ugyan, hogy a rendőr büntetlenül elenged minket nem szezonális abroncsokkal, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy biztonságosan közlekedhetünk velük. Az ellenőrizetlen abroncsok meghibásodásából fakadó balesetek ráadásul sokkal többe kerülnek utóbb, mintha rááldoztunk volna egy új gumiszettre – és akkor még nem is beszéltünk a személyi sérülésekről. Ha az évszaknak megfelelő abroncsok vannak az autón, nagyobb esély van elkerülni egy balesetet.

A defektek egyik leggyakoribb oka épp a nem évszak alapján választott, vagy elöregedett autógumik. Ha például nyáron téli gumikkal közlekedünk, nagyobb veszélynek vagyunk kitéve, mivel a melegben megváltozik az abroncsok viselkedése. Ennek pedig egyenes következménye a csökkent menetstabilitás. Ezért tanácsos a szezonális gumicsere alkalmával megvizsgálni azok állapotát, különös tekintettel az abroncsok profilmélységét – 1,6 mm-es kritikus érték esetén mindenképp ajánlott a gumicsere.

Az autógumiknál érdemes a 7 fokos szabály követni: tartósan 7 Celsius fok felett használjunk nyári gumikat, ellenkező esetben pedig télieket. A két típus ugyanis különbözik többek között anyagösszetételben és felületi kialakításban is. Ennek köszönhetően a nyárigumik a forró aszfalton jobban teljesítenek, és a téli abroncsok is ideális menetstabilitást biztosítanak a havas, latyakos, jeges úton. A négyévszakos gumiknál nem kell bajlódnunk azok szezonális cseréjével, viszont értelemszerűen rosszabbul teljesítenek az adott évszakhoz ajánlott abroncstípustól.

Az olajszint ellenőrzése

Az autó karbantartás egyik következő fontos mozzanata az olajszint ellenőrzése. Ennek még az átlag autós is egyszerűen utánajárhat egy nívópálca segítségével, miután a rajta található jelölések világosan megmutatják a minimum és a maximum mennyiséget is. Ha az előírtaknak megfelelően rendszeresen elvégezzük a műveletet, azzal nagymértékben meghosszabbíthatjuk gépkárművünk élettartamát. Elhanyagolásával pedig jóvátehetetlen károkat okozhatunk benne. Az olaj felelős ugyanis a motor megfelelő kenéséért – ha pedig ez megszűnik, az egyre fokozódó hőmérséklet miatt az alkatrészek elkezdenek kopni és beállni. A károsodás mértéke akár odáig is fajulhat, hogy a végén nem segíthet más, csak egy komplett motorfelújítás vagy csere.

rendszeres autó karbantartás

A jármű akkumulátora

Az autónk akkumulátora egészen addig nem is nagyon szokott az ember eszébe jutni, csak amikor hirtelen leáll alattunk a jármű, vagy eleve nem is indul el. Ezért meghatározott időközönként mindenképp érdemes ránézni az eszköz állapotára. Az akkumulátor és a menet közben azt töltő generátor harmonikus együttműködése esetén autónk lámpái folyamatos, erős fénnyel világítanak a sötétben utunk során. Ha viszont a kibocsátott fények kezdenek vibrálni és eltérő fordulatszámon eltérő fényerősséget tapasztalunk, akkor mindenképp vigyük autónkat szakemberhez. Garantáltan gazdaságosabban fogunk kijönni a történetből, mintha az erdő közepéről kellene hazavitetni autónkat.

A légkondicionáló és a légszűrő

A légkondicionáló mindenki számára megváltást jelent a nyári kánikulában, azonban sokan nem rendeltetésszerűen használják. Ez aztán a rendszer idő előtti meghibásodásához vezet, aminek következményeként vihetjük szervizelni a klímát. A légkondi nem megfelelő működésének több árulkodó jele is van:

  • Az indító gomb megnyomása után a készülék nem üzemel
  • A berendezés képtelen tartósan hideg – kb. 10 fok körüli – hőmérsékletet fújni
  • Kellemetlen szag árad a klímából
  • A berendezés nem képes párátlanítani az utasteret
  • Ha teljes mértékben megszűnik vagy drasztikusan lecsökken a légkondi hűtőképessége

Amennyiben a fenti tünetek bármelyikét tapasztaljuk, akkor valószínűleg elkerülhetetlen a szerelőműhely. Ha szerencsénk van, megússzuk egy klímagáz utántöltéssel, vagy akár megelőzhetünk egy olyan problémát is, amelynek a javíttatása utóbb súlyos pénzekbe kerülne. Más szóval, mindenképp érdemes rendszeresen ellenőriztetni autó karbantartás során a klímarendszert is.

Autó karbantartás: a karosszéria

A gépjármű karosszériája igen sok veszélynek van kitéve a mindennapok során. Az útközben felverődő kavicsok, az erős napsugarak, a maró hatású szennyeződések (pl. madárpiszok) vagy egy kiadós jégeső is kárt tehet a kocsi megjelenésében. Már a legkisebb mértékű festéklepattogzásnak is nedves környezetben egyenes következménye az idővel megjelenő rozsda. Az autó karbantartás tehát a karosszéria esetében nem csupán annak rendszeres tisztítását jelenti, hanem a bajokat megelőző műveleteket is. Ha például egy törmelékkel teli építkezés mellett hajtunk el, kicsit lassítsunk a tempón, lehetőleg tároljuk fedett helyen a járművet, beszerezhetünk karosszériavédő és/vagy autóablak fóliákat és így tovább.

A vízhűtő ventilátor

A hűtőventilátornak nagyon fontos szerepe van: amikor a motor elkezd túlmelegedni, az eszköz automatikusan aktiválódik, és légáramlatot generál a vízhűtő bordáin keresztül. Ez (pl. álló helyzetben) lehűti a hűtővizet, amely így a motortérbe visszajutva ismét ki tudja fejteni hűtő hatását. Ha viszont nem működik megfelelően a hűtőventilátor, a vízpumpa csupán az egyre melegedő vizet keringteti, amely egy idő után felforr.

Hasznosnak találta bejegyzésünket? Akkor talán érdekelheti műszerfali hibajelzésekről szóló bejegyzésünk is!